Megjött a KSH jelentése a 2011. évi keresetekről, és örömmel fedezhettük fel benne, hogy jobban éltünk, mint 2010-ben, ugyanis a bruttó átlagkeresetek 5,2, a családi kedvezmény nélkül számított nettó átlagkereset pedig 6,4%-al nőtt.
Mindez azt jelenti, hogy a havi nettó átlagkereset az állami szférában 134 ezer (2010-ben 131 ezer), míg a versenyszférában 144 ezer (2010-ben 133 ezer) forint volt. A bruttó átlagkereset pedig 213 100 (210 655) forint volt. (Részletesen itt)
A versenyszférában 1 millió 851 ezren dolgoztak (2010-hez viszonyítva 1,3%-kal többen), a költségvetési szférában pedig 735 ezren (2010-hez képest 4,9%-kal kevesebben). Összesen tehát 2,5 millió ember dolgozott 2011-ben.
2011-ben (2010-hez viszonyítva) a fogyasztói árak 3,9%-kal emelkedtek. Ezen belül az élelmiszerek ára 6,6%, a háztartási energia pedig 5,7%-kal.
2012. januárjában a fogyasztói árak tovább nőttek: az előző havihoz képest, mégpedig 2,1%, a 2011. januárihoz képest pedig 5,5%-kal. Az élelmiszerek egy hónap alatt 2,8%-kal, az üzemanyag pedig 5,3%-kal emelkedetek.
2005-ben a nettó jövedelem 33%-kát költötte a lakosság rezsire, 2010-ben 41,1%-át, míg 2011-ben 41,68%-át.
Mielőtt azonban pezsgőt bontanánk, nem szabad elfeledkezi arról sem, hogy ebben benne van a minimálbéren foglalkoztatottak, és a havi szinten is több milliót keresők (gondoljunk csak az állami cégek felső- és középvezetőire) is. Úgyhogy baromi jól hangzik az, hogy a bruttó bérek mekkorát nőttek, csak az a gond, hogy az élelmiszer árak (a cukor ára például majdnem 42%-kal nőtt), a benzin ára (+15,9%), a gyógyszerek ára (+4,6%), a háztartási energia ára (+5,9%) mind-mind óriásit nőtt. Márpedig ezek azok a tételek, amelyek megnehezítik a megélhetést, és nem az egyéb olyan szolgáltatások, amelyet ritkán, vagy egyáltalán nem vesz igénybe a lakosság döntő többsége.
A statisztika szép dolog, meg jó dolog, és azt olvasgatva bizonyára úgy értékeli a kormány, hogy rendben mennek a dolgok, a bérek nőnek, még akkor is, ha az ellenzék ezt nem veszi észre, a fogyasztói árak növekedésével pedig nem tudnak mit tenni, hiszen az nem az ő hibájuk. Tombol a gazdasági válság Európában, a nyugat folyamatosan támadja az országot, és akkor még ott van a mázsás súlyként ránk telepedő elmúltnyolcév is.
Végezetül pedig van egy szám, amely a legelkeserítőbb: a 2,5 millió foglalkoztatott. Ennyi ember tart el további 7 millió főt. Ezen kellene nagyon elgondolkozni, és nem azon, hogy meg lehet-e élni 47 ezerből, és hogyan és miként is mondta azt Matolcsy.
Kövesd a MaCi-t!

![[origo]](https://lh4.googleusercontent.com/-5Nks2jA_35c/Trq36MDNz0I/AAAAAAAAADs/rzlidDT3kaE/s800/origo_logo.jpg)


